2015. május 10., vasárnap

3. rész

*EunHwa szemszöge*
Az ágyon ülve, a falat bámultam. Nem tudtam mitévő legyek.. nem erre számítottam, azt hittem csak pár napig marad itt, aztán visszamegy Amerikába. De most már nem engedhetem őt oda vissza.. apa bántotta, és ki tudja hányszor tette már meg.. Bosszút forraltam.. gondolataim továbbra is ezen cikáztak. Majd húgom bársonyos hangja húzott vissza a valóságba.
-EunHwa.. - mondta kétségbeesetten.
-Mi a baj? - meredtem rá.
S ekkor megpillantottam egy kisbabát a kezében.
-E..e...ez meg mi? - pattantam fel az ágyról.
-Egy kisbaba..
-Honnan szerezted? - néztem rá döbbenten.
-A kukában volt... nem hagyhattam csak úgy ott.
-És mégis mit akarsz vele kezdeni? 
-Én azt hittem majd te kitalálsz valamit - nézett rám könnyekkel a szemében.
-Talán elvihetnénk egy intézetbe - hoztam fel az ötletet.
-MI? Nem.. nem teheted ezt. Tudom hogy bánnak ott a gyerekekkel, nem vihetjük őt oda!
-AKKOR MÉGIS MIT KEZDJÜNK VELE? - kiáltottam rá.
-Én.. nem tudom, de valamit biztos tehetünk. - arcát könnyek lepték el.
-Húgi.. nekünk semmink sincs, érted? Se házunk, se pénzünk.. SEMMINK. - mondtam, és közben én is sírni kezdtem.
-És mi lenne ha elmennénk anyához? Ő tudna segíteni. Tudom hogy összevesztetek, de biztos segítene. - magyarázta
- NEM MEHETÜNK ODA VISSZA ÉRTED?! SOHA TÖBBÉ.- zokogtam, és kirohantam a motelből egészen a kocsiig. Beültem, s ráhajtottam fejem a kormányra.
Mit tegyek.. gondolataim a húgom kétségbeesett tekintetén, és a kisbabán jártak.
Pár perc múlva húgom beült a kisbabával a kezében az anyósülésre, mellém.
-Figyelj - sóhajtott egyet. - Nem tudom mi történhetett anyával, de el kell mondanod. Nem kell minden problémával egyedül szembenézned, én is itt vagyok melletted, és soha nem hagylak el. - fejezte be mondatát lehajtott fejjel, miközben egyik kezével a  kezemet fogta, másikkal pedig a babát.
Felemeltem a fejem a kormányról és hátra hajtottam az ülésre.
-A válás után depresszióba esett, és ezt az alkoholba fojtotta. - mondtam miközben egy könnycsepp hagyta el fáradt szemem.
-Én próbáltam segíteni neki, de ő keresztül nézett rajtam, bármit próbáltam tenni.. annyira fájt, hogy nem tudtam segíteni neki. - letöröltem könnyeim az arcomról.
-Elhidegültünk egymástól.. ő csak ivott, és ivott. - újra könnyezni kezdtem de már nem töröltem le őket.
-Húgi.. ő már nem az a nő volt, aki reggelit készített nekünk, vagy aki esténként betakargatott minket, és esti mesét mesélt nekünk. Ő már nem az a nő volt, akit egykor az anyánknak neveztük. És aztán jöttél ezzel a levéllel hogy hazajössz.. kétségbe estem, nem tudtam mit kéne tennem. Nem akartam, hogy meglásd mi lett belőle. - mondtam zokogva.
-Ezért hoztalak ide, mert azt hittem csak pár napra maradsz. - néztem rá.
-Úristen, cicu..- mondta
Arcát könnyek borították, szemeiben láttam a félelmet, és az együttérzést. Majd a kicsire néztem, aki hatalmas szemeivel engem bámult, majd elmosolyodott. Furcsa melegséget éreztem a szívemben, ami átjárta a testem minden zugát. Úgy éreztem hozzám tartozik..
-Annyira sajnálom hogy nem voltam itt, hogy segítsek. - pityeregte húgom.
Megszorítottam a kezét. - Nem a te hibád. - mosolyogtam.
-Azt hiszem... adhatnánk egy esélyt ennek a kisbabának. 
-Mi? Komolyan? - döbbent meg húgom.
-Igen, de ha úgy alakul, hogy nem tudjuk biztosítani amire szüksége van, akkor el kell vinnünk egy intézetbe. - mondtam.
-Keményen fogok dolgozni hogy mindene meg legyen. - jelentette ki húgom, s a boldogság csak úgy sugárzott belőle.
-Úgy legyen.. - mondtam mosolyogva. - De el kell tűnnünk ebből a városból.
- Na és hova? - kérdezte húgocskám.
- Talán Seoulban lenne a legjobb - mondtam, miközben az autóból bámultam ki.
-Holnap indulhatunk - jelentette ki húgom, miközben kiszállt az autóból. - Bemegyek, mert félek hogy megfázik a kicsi.
Sóhajtottam egyet, majd én is kiszálltam az autóból. Elindultam a szobánkba. Húgom a kicsivel játszott az ágyon.
-Tudod,ez nagyon-nagy felelősség. - ültem le mellé, miközben a babát néztem.
-Igen tudom, de mindig is szerettem volna egy kislányt. - mosolygott.
-Honnan veszed hogy kislány? - meredtem rá.
-Hát.. nem tudom, megérzés. - nevetett fel.
-Nem kéne megnéznünk? - kérdeztem
-Talán... nézd meg TE! - mondta, miközben felém nyújtotta a kicsit.
-Miért pont én? - meredtem rá.
-Mert te vagy az idősebb.
-De attól még..- közben kiskutya szemekkel kezdett bámulni engem - JÓL VAN, megnézem..
Fogtam a kicsit és a hátárra fektettem. Csodálkoztam, milyen csöndes, nyugodt kisbaba.
Lassan lefejtettem róla kicsiny ruháját..
-Nos? - szólalt meg RaeJoon.
-Hát öhm.. szerintem fiú.  
-Fiú?! - vette el kezét a szemétől. -Ohh tényleg. - mosolygott
Magamhoz emeltem a babát, és egy apró puszit nyomtam puha arcára.
-Aludnunk kéne. -mondtam
-Szerintem is.. - egyezett bele húgom

Lefektettem közénk a kisfiút, majd én is letettem fejem a párnára.
-Mi legyen a neve? - kérdezte húgom
-Fogalmam sincs.
-Szerintem legyen Pici Lee.
-Pici Lee? Miért pont ez? - kérdeztem
-Nem tudom.. talán mert pici. - nevetett fel.
-Pici Lee... tetszik ez a név. - mosolyodtam el.
Pár percig még beszélgettünk majd mindketten mély álomba merültünk. 


2015. május 9., szombat

2.rész

*RaeJoon szemszöge*

Ismét megtette.. újra megütött. Miért teszi ezt velem állandóan? Amióta megismerkedett ezzel a nővel,folyton ez van.. pedig mikor idejöttünk olyan kedves volt.. ahj..Bár itt lenne EunHwa.. ő biztos megakadályozná,hogy bántson..
De nem kell tovább elviselnem. -ezzel a gondolattal villámgyorsan pakolni kezdem össze a legfontosabb dolgaimat,hogy minél hamarabb el tudjak indulni. Körülbelül 45 perc alatt végzek is, ezalatt sikerült kissé lehiggadnom. Ledübörgök a lépcsőn,egyenesen az előszobába. Ott apámba botlok.
-hová-hová kisasszony?-kérdezi elém állva.
-hagyj. -próbálom meg arrébb tolni, sikertelenül. Hirtelen felindulásból felpofozom.
-ezt még megkeserülöd-idegesen fut a konyhába,én pedig csak azt hallom,hogy matat valamit. Kihasználva,hogy nincs itt,futásnak eredek a reptérre. Ott gyorsan átjutok minden ellenőrzésen. Megkeresem a megfelelő gépet,majd felülök rá. Nem sokkal később indul is,majd elalszok.
~órákkal később~
-kedves utasaink! Kérjük kapcsolják be biztonsági öveiket, megkezdjük a leszállást.-egy lágy női hang szólal meg a hangosbemondóban,ami felébreszt. Erre a mondatra kibámulok az ablakon. Végre újra itthon. Pár perc múlva sietősen szállok le a gépről. A reptérben hatalmas forgalom van,én pedig kapkodom a fejem kétségbeesetten EunHwat keresve. Ekkor egy hatalmas táblát pillantok meg,rajta a nevemmel. Szlalomozva a párok/csoportok között odaérek a felirat tulajdonosához.
-úristen,EunHwa-zokogva borulok nyakába.
-annyira hiányoztál,hugi-mondja szemében könnyekkel. Ezzel nyomunk egymás arcára egy-egy puszit,megfogja a kezem. Kilépünk a reptérről,és egyenesen egy piros furgonhoz lépkedünk.
-nővérkém,hol van anyu?-kérdezem,miközben vezet,viszont válaszolni nem válaszol.
15-20 perc után megint felteszem a kérdést.
-összevesztünk.. szóval kicsit magára kéne hagynunk..tudod,amíg meg nem nyugszik. Higgy nekem.
-rendben,jól van. De most tulajdonképpen hova is megyünk?-kérdezem,mivel nem ismerős az út.
-Te? Te nem jössz sehova..
-Mi? Ezt meg mégis hogy érted?
-Úgy, hogy te szépen visszamész Amerikába. 
-micsoda?? Mégis miért mennék én oda vissza? - a pofám majd leszakadt a meglepettségtől.
-Egyáltalán miért jöttél ide? Miért nem maradtál a csodálatos pálmafás Amerikában?-néz egy pillanatra rám.
-hiányoztál..-mondom el a fél igazságot.
-azért még nem kellett volna eljönnöd onnan. Csak van valami más indokod is. -ekkor leparkolunk egy motelnál.
-hát..-csavargatom egy hajtincsemet.- részben igaz.-kiszállunk az autóból.
-hadd halljam. Csak nem az,amire gondolok??-csodálkozva néz rám.
-attól függ,mire gondolsz.-szedjük ki cuccunkat a csomagtartóból.
-bántott?-EunHwa szemébe a bosszú tüze ég.
-ráéreztél.-megvonom a vállam,majd a recepcióhoz megyünk,ott egy szobát kérünk,majd fel is megyünk.
-mit csinált veled?-a tesóm nem akar leszállni a témáról.
-csak megütött. Semmi baj nincs,cicu,minden oké. -mosolyogva használom a még tőlem kapott régi becenevét. -na pillanat.-felállok,s kimegyek a mosdóba. Viszont az használhatatlan. Fintorogva sietek ki onnan.
-fuuuuuj. Inkább kimegyek a hátsókertbe.. -majd kisétálok az említett helyre. Pár perc alatt elvégzem a dolgom,majd szokatlan hang üti meg a fülemet. Sírás.  Értetlenül nézek körbe,ugyanis sehol egy árva lélek. Majd körbesétálok. Egy kuka mellett megtorpanok.
-úristen...-motyogom az orrom alatt.
Nem hittem a szememnek..

Ez egy kisbaba!!!!

2015. május 8., péntek

1. rész

                                   

*EunHwa szemszöge*
-Kelj fel! - mondta anyám nyűgösen. Persze, ahogy mindig, az alkohol illata most is érezhető volt rajta. Mióta elvált apától minden egyes nap csak iszik, és iszik. A válás előtt boldog család voltunk. Emlékszem, ahogy anya reggelit készített nekem és a húgomnak. A húgomnak, akit mindennél jobban szerettem, és óvtam. De ő elment apával Amerikába a váláskor, és azóta egy szót sem hallottam róla.. 
Lassan felemeltem a fejem a párnámról és körbenéztem a szobámban. Habár még csak kora reggel volt, az ablakon beszűrődő fény bevilágította a szobám.
-KELJ FEL! - Kiáltotta anyám a konyhából.
Nem akartam.. nem akartam még egyszer végig élni azt, amit mindennap végig kellett. Utolsó évemet húztam a középiskolában, amikor a legjobban kell hajtani a tanulásban de egyszerűen képtelen voltam a munkám mellett a tanulásra is figyelni. Mert igen, dolgoznom is kellett mert anyám ilyen állapotban képtelen dolgozni, és valamiből fizetnem kell a számlákat. 
Felkeltem ágyamból majd elsétáltam a mosdóig, ahol megmosakodtam. Felvettem az iskolai egyenruhám és kiléptem a szobámból. Anyám a konyhaasztalnál ült.. fejét az asztalra támasztotta, békésen szundikált. Gondolom az este megint betegre itta magát. Csodálkozom hogy nem hozott fel senkit, mert mostanában ez is kitelik tőle. Sosem értettem miért kell nekem vele szenvednem.. miért nem mehettem én is a húgommal Amerikába? Miért kell nekem ezzel az alkoholista, boszorkánnyal együtt élnem? Miért? Legszívesebben elmenekülnék innen, jó messzire, hogy soha senki se tudjon megtalálni. Kiléptem az ajtón és elindultam az iskolába. A kellemes hideg levegő simogatta arcomat.. November vége volt. Mindig is imádtam a telet, a hideg levegőt, a hófehér havat.. De most a sáron kívül semmi nem volt.
Beléptem az iskola kapuján, szinte már rosszul voltam a sok üresfejű idióta gondolatán, akiket az osztálytársaimnak neveztem.
Sosem kedveltem őket.. egyiküknek sem kellett sosem semmiért sem küzdenie. Gyűlöltem az ilyen embereket. Nekik az volt a legnagyobb problémájuk, hogy épp hogy fogják fel a hajukat, hogy még kurvásabbnak tűnjenek, vagy épp a fiúknak az hogy hogy szedjenek fel egy újabb idióta picsát.Tudom mit gondolnak rólam.. hogy én csak egy negatív hülyepicsa vagyok, akit nem kell komolyan venniük. Én rosszabbakat gondoltam róluk, szóval nem nagyon érdekelt a hülye fejük. 
Irigykedem a húgomra.. az ő osztálytársai biztosan rohadt jó fejek, és minden hétvégén bulizni jár velük. Tengerpartozik, vagy épp azon tünődik, melyik csodálatos ruháját vegye fel aznap.
Iskola után azonnal elindultam a munkahelyemre. Egy kis butikban dolgoztam, ahol nem volt túl nagy forgalom, de mégis elég jó volt a fizetés. Ha persze nem kellett elköltenem mindet anyám alkoholizálására.
A főnököm sem volt túl nagy hajcsár, szerettem itt dolgozni. Beléptem az üzletbe, köszöntem Sooyoungnak, a munkatársamnak. Nagyon aranyos, kedves lány volt.. igazán imádni való.Besétáltam az öltözőbe és átvettem a munkaruhámat. Kimentem és segítettem ruhát választani pár ügyfélnek. Kb fél órája dolgoztam amikor besétált 3 magas fiú.
-Sziasztok, segíthetek? - mondtam, egy hamis mosolyt erőltetve arcomra.
-Igen.. a barátnőmnek vásárolnék valamit.. mondta az egyik. Kissé zavarban volt a srác.
-Na és mit szeretne? - mondtam
-Fehérneműt... de nem tudom pontosan a méretét.. talál ha felpróbálnád..
-Ugyan!- nevetett fel a másik srác. Csak látni szeretne téged fehérneműben. - mondta gúnyos mosollyal az arcán.
-Most miért árultad el?! nézett rá kérdőn.
-Mert geci vagyo..
-Na ebből elég! -szakítottam őket félbe. - Ha meztelen nőket akartok látni  akkor nézzetek meg egy pornot, de ha számotokra fontos a testi épségetek akkor most azonnal kitoljátok a kis feneketeket az üzletből, mert ha nem, akkor én váglak ki titeket innen, és szerintem ezt egyikőtök sem szeretné.
-Jól van megyünk már.. de azért vigyáznék magamra a helyedben, mert simán megerőszakolhatunk- mondta az egyik srác, gúnyos mosollyal a száján miközben kiléptek az üzletből.
-ÉN MEG JÓl SZÉTRÚGHATOM A SEGGETEKET! - kiáltottam utánuk. De már nem hallották meg.
Hát ilyenek a férfiak, semmi másra nem vágynak csak szexre. Nem is csodálkozom..
Zárás után még egy ideig elbeszélgettem Sooyounggal, aztán elindultam haza. Nem féltem hogy az üzletből az a három idióta követne, ahhoz túl gyávák.Így is lett, senki sem követett hazáig. Beléptem a házunk kapuján és megnéztem a postát..
-Számla,számla.. oh! még több számla..
De aztán megakadtam a szemem egy borítékon amin amerikai bélyeg volt.Nem hittem a szememnek.. talán apa írt nekem.. vagy a húgom? Gyorsan beszaladtam a házba hogy kibonthassam. Anyám a kanapén feküdt, holtrészegen.
-Tipikus..-mondtam
Beszaladtam a szobámba, még a kabátomat sem vettem le magamról.Fogtam a borítékot és kibontottam.. kissé barbár módon,de ez egy kicsit sem érdekelt most.Csak egy lap volt benne.. Song RaeJoontól jött. A húgomtól.
Egy szó állt benne... egy szó, ami megváltoztatta az egész életem.


-Hazajövök.:)